Rozsdakupac

Blog

Az egész úgy kezdődött...

Dani   |   2019.02.25.

Az egész úgy kezdődött, hogy megpróbáltam előre gondolkozni kicsit. Elképzelni, és felépíteni egy tervet mondjuk 3-5 évre, célokkal, meg mindennel, ami az ilyen komoly, érett gondolatmenethez kell, és amikkel igazán elégedett, nyugodt de ugyanakkor eltökélt mosollyal hajtja esténként álomra a fejét. Vagy párnára.

Aggodalomra nincs ok, nem karrier építős, fehér kerítéses, labradoros álmodozásról fog szólni ez a post sem, mindjárt ráfordulunk a fő gondolatfolyamra. Mondanom sem kell, egy ilyen komoly képzelgésben kulcsfontosságú szerepet kaptak négykerekű barátaim is. Pontosabban az az egy, ami a garázsban próbálta megszokni a lassan beköszöntő telet. Az öreg Accord 6 közös évünk alatt meglehetősen kiemelt szerepet kapott addigi életemben, az a pont volt, amire mindig lehetett számítani, a foglalkozást pedig minden méteren meghálálta a betonstabil technika. 132 ezer kilométerével vásárlásakor tökéletes garázs lelet volt, jelentősebb foglalkozás nélkül tökéletesen be tudta tölteni a hétvégi autó szerepet. Egy könnyed 4 éves pihenő, és mindössze kétezer megtett kilométerrel később pedig rendes, és a korábbinál rendszeresebben használt veterán lett belőle. Járt lakatosnál, kapott szép új kék köntöst, illetve azt a kevés, de szükséges javítást, amit egy 3 éves prémium autó is büszkén vállalna. Felfelé ívelő közös pályafutásunk csúcsa pedig az idei Le Mans-i út volt. 4362 kilométer, keresztül a kontinensen, mindenféle komolyabb előkészület, és felhalmozott pótalkatrész nélkül. Kényelmes utazótempó pályán, inkább büszke, mint dinamikus mászás az svájci alpokban, mindez legzordabb körülmények közepette 7,8-as átlaggal. Problémát egyedül egy 50 forintos kiégett helyzetjelző izzó jelentett, na meg az, hogy hazafelé valahol az osztrák pályán, szakadó esőben angyali könnyedséggel repült el a picsába a bal ablaktörlő lapát.

Aztán jött az ősz, és a korábban párszor előtörő gondolatok egyre hangosabbak lettek. Valahogy sehogy sem fért bele a jövőképbe a Honda. Hiába kellett kevés cucc hozzá, amire viszont szükség volt, azt hosszas keresgélés után, többnyire egy másik galaxisból sikerült csak beszerezni. Ezen a ponton pedig fájó volt belátni, hogy az autóm a kevés futásteljesítményével „még” jó, alkatrészek pedig „még” akadnak néhol. Még, és nem már.

_DSC7383.JPG

Mindenki ismeri azt a bizsergető érzést, amikor betölt kedvenc hazai használt autós portálunk, és az igényeinknek megfelelő paraméterek beállítása után felsorakoznak a jelöltek. Nálam ez a lista elég rövidre sikeredett. Na nem az extra igények miatt, csupán kevés olyan gyártó, és típus volt amit el tudtam volna képzelni magamnak, és elképzelhetőnek tűnt a hosszú távú fent tarthatóság is. Hogy egy picit meggyorsítsuk a folyamatot, ugorjunk az időben pár hetet. Ekkora ugyanis bal zsebemben tudhattam egy forgalmit, amiben a nevem szerepel, a jobban pedig egy kulcs, ami a világ egyik leggyorsabb hűtőszekrényének ajtaját nyitja. Lett hát egy Volvom, méghozzá egy fehér 245.

_DSC8575.JPG

Papírjai szerint 39, a konkrét autó ismerők szerint azonban csak 33 éves svéd traktor. Közepesen leélt kék belsővel, ekkor még egész vállalhatónak tűnő, ködbe veszően hosszú kasztnival, és egy legalább 8 millió kilométert futott hathengeres szívó dízellel az orrában. Boldogan szeltük az egyre ritkábban napos őszi utakat, elvakultam siklott el a szemem minden apróbb, vagy éppen ordítóan nagy hibán, hisz stabilan hittem benne, hogy ki akarom, és fogom is mozdítani ebből az állapotából az autót. Lakatolni bőven kellett volna, okos százezermesterek természetesen csak súlykönnyítési okokból az acélt sok helyen üvegszálra cserélték, de felelhető volt néhol némi vakolat is, egy kis purhabbal a tetején. Idilli egyveleg, megfejelve egy rengeteg szépséghibával, és egy, az autó többi részét meghazudtoló motorral. Na menni mondjuk nem ment, cserébe kérdés nélkül tette a dolgát, hidegben és még hidegebben, kicsi és nagy hóban is. Kézenfekvő volt hát számára egy főszerep a karácsonyi kisfilmben, ahol végre megmutathatta, mire is hivatott titkon ez a hodály. Mert azt meg kell hagyni, amint az első hópehely elérte az aszfaltot, a molett rénszarvasból príma balerina lett.

Ez viszont kevés volt, így 3 hónap után elváltak útjaink a svéd haverommal. Mókás időszak volt, de hamar eldőlt, nem leszünk élettársak. A vele anyagi csőd mellett pedig próbálom magam nyugtatni, ha sosem próbáltam volna ki milyen, beleőrültem volna.

Év végére pedig tökéletesen letisztult a kép. A garázs üresen tátongott, a fejem pedig immár egy konkrét típus iránt zsongott…

További fotókat találsz az instagram oldalamon: @daniel.hava

_DSC8646.JPG
Imi Bíródani, volvo, honda, accord, nsu