Rozsdakupac

Blog

Piszkos herceg

Dani   |   2019.04.01.

Hajnal 2 óra volt, korom sötét, és decemberi hideg. A reflektorok különböző raktárak, műhelyek épületeit pásztázták menet közben, a város széli ipartelepen rajtunk kívül nem igen mozdult senki. 12 órája voltunk úton, a szemünk lelkesen fürkészte az árnyékok mögött megbújó formákat, de mintha minden pislantás egyre hosszabb szeretett volna lenni. A pihenő azonban még messze volt, hisz a lényeg igazán csak most kezdett közeledni érdemlegesen. Szó szerint. Méterekre voltunk attól a két autótól amik papíron már a mieink voltak, holott személyesen csak most találkoztunk velük először. Itt egy jobbos, ott egy balos, az egyenes végén pedig kezdett kibontakozni „a” körvonal. Hát ott van.  Így indult december 17.-e, az olaszországi Feltrében.

__DSC8723.jpg

Hogy micsoda, és miért azt máris kifejtem. Az autós szappanopera előző részében ott hagytuk abba a cselekményt, hogy megszületet a végső döntés a jövőt illetően. Kicsi lesz, öreg, léghűtéses, és német. Utóbbiaktól rögtön szívrohamot is kapott volna a tíz évvel ezelőtti énem ha jól sejtem. Na igen, érdekesen keverednek itt a színtiszta autó szeretet, az észérvek, és még egy csomó minden, ami már túl nyálas lenne ahhoz, hogy hitelesen hangozzon. Röviden, három betűben testesültek meg leginkább az igényeim. Koros, a lehetőségekhez képest ritka, és legfőképpen hosszú távon fenntartható autóra volt szükség. Ez a képlet pedig tavaly év végén az NSU betűit adta ki.

__DSC8642.jpg

Egy párszor már felvetett, de aztán valahogy mindig fiókba keveredő gondolat volt ez. A mára megszűnt cég termékei nem újak az újságnál, évekkel ezelőtt már képviselte azt két párját ritkító darab, egy ezres, és egy hatszázas Prinz. Mókás kis tárgyak voltak, az állapotuk pedig önmagáért beszélt, és itt jön a képbe Vavra Zoli barátom neve. Számára mindkét autó meglehetősen közeli ismerős, mint ahogy az másik pár tucat NSU, amivel az elmúlt 30 évben dolga volt. Nem nehéz kitalálni, Zoli régi motoros a szakmában, a márka azon tisztelője, aki rendíthetetlen kitartással próbálja életben tartani a legendát.  Közös ismertségünk sem friss dolog, így az autói is folyamatosan beszéd tárgyát képezték az évek során. A szavak mellett pedig mindig ott volt az aktuális projekt a műhelyben, amit egy-egy szombat esti sörözés alkalmával lelkesen be is mutatott emberünk, a látvány pedig minden szónál meggyőzőbb tudott lenni. Mondanom sem kell, ezen estéken visszatérő téma volt az én autós drámám, és egy alkalommal leesett, hogy a megoldás ott van előttem. Zoli biztosított afelől, hogy a fent említett paramétereknek bőven megfelelne egy 600 köbcentis Prinz, amik még bőven beszerezhetőek, Európán belül minden alkatrész rendelkezésre áll , ráadásul szívesen segít is az esetleges autó körüli munkákban. Munkákban? Úgy értem a behozatalban, a szétszedésben, javításban, összerakásban, a papírozásban, és a későbbi átalakításokban, és szervízelésben is. Egyszóval mindenben, ilyen ajánlatra ember nemet pedig nem mond.

__DSC8726.jpg

Zoli tanácsára kezdetektől olasz földön nézelődtünk, ott a maga idejében erősen szorongatta eladás számban az 500-as Fiatot, és a klímának hála egészen emberi állapotban marad meg némelyik. Lángoljon hát az internet. Találat egyből akadt, nem is egy. Szép, szépnek tűnő, és szépnek egyáltalán nem tűnő Prinz is akadt, az árak valahol 1200 és 7000 euro között mozogtak. Alul csodát várni kár, a drágább darabokról viszont ordított a tényleges templomba járós állapot, a poros, de tiszta vonalakkal, simogatni való fényezésekkel, és a szakadás mentes belsőkkel. Mi sem logikusabb, én maradtam az alsóbb rétegeknél, felső határnak megjelölve a 2000 eurót. A külcsíny másodlagos, egy mattult, rozsdapöttyös fényezés bármikor jöhet. A hangsúly inkább a szerkezeti stabilitáson, és egy korrekt belsőn volt, már amennyire ez a garázsban lőtt, életlen és bemozdult 3 darab mobilos képből kivehető. 5-6 nap múlva fel is került egy elsőre egész vállalható, kívül-belül kék Prinz. Nem voltak nagy igényeim a szín terén, de ez az árnyalat belül nekem annyira nem adta teljesen ki. Mivel kívülről viszont nem tűnt menthetetlennek az autó, elindult a kapcsolatfelvétel. 1-2 nap elteltével, mire sikerült kapcsolatba lépni az eladóval, felkerült egy újabb hirdetés, ugyanattól a hirdetőtől. Ez egy mattult, ütött kopott, tört fehér NSU-t kínált, piros belsővel, és ami a legfontosabb, érvényes papírokkal. Érdekes helyzet alakult ki, mivel az áruk ugyanannyi volt, pár kép alapján kellett dönteni, vállalva a későbbi gigászi beszopás veszélyét. A kék kívülről szebbnek tűnt, a belseje egy fokkal kevésbé, a fehér kasztnija kapott már az élettől, a beltér viszont egész korrekt képet mutatott. Végül a utóbbi lett a befutó, és hogy teljes legyen a kép, a kék Zolié lett, hisz ennyiért egy alapvetően egyben lévő Prinz akár jó vétel is lehet(ett volna).

__DSC8802.jpg

Mivel az autók San Marino környékén pihentek, az olasz tudásunk pedig majdnem annyira jó mint az etióp, átadtuk a terepet Gábornak, aki nem csak beszéli a nyelvet, de heti rendszerességgel jár is hozzájuk trélerrel. Egyszerre két autót elhozni ugyanarról a helyről, elég jó alkupozíció, pláne ha azt gyorsan, még az ünnepek előtt lezavarjuk. A továbbiakat már nem nehéz kitalálni, az autók két körben jöttek, egészen az észak olasz Feltréig, ahová pedig immár két futóval futottunk be az ominózus decemberi hajnalon.

__DSC8734.jpg

A kis szaros pedig ott lapult a sarokban. Ütötten, kopottan, porosan, és csábítóan. Gyors alvást követően reggel végre rendes fényviszonyok között is át lehetett vizslatni az újdonsült jövevényeket. A kék kiállásra egész korrekt volt, és elsőre még talán szépnek is nevezhető, másodjára már kevésbé. Nem sok jót sejtető hólyagosodások, bajos sarkok, és meglehetősen hiányos padlólemez fogadta emberünket. Ezzel szemben a fehér szerencsésebb helyzetben volt, a szép belsőt egy tisztességesen körbe ropogtatott külső övezte, de a horpadások, horzsolások mögött baj egyedül csak a sárvédők alján jelentkezett. Itt kezdtem el bízni a vakrepüléses autóvásárlásom sikerességében. Trélerre fel, irány a havas észak!

További fotókat találsz az instagram oldalamon: @daniel.hava
Itt pedig egy menő blog, tele képekkel az autó épüléséről: LONG LIVE THE PRINZ 

__DSC8844.jpg