Rozsdakupac
__MG_4196.jpg

Toyota Supra

Ha valahol egy átlag halandó meghallja a világon azt a minden nyelven érthető kifejezést, hogy „Supra” egyből elkezdi forgatni a fejét és szemeivel fürkészni a környezetében elhaladó autókat hátha felfedezné a köztük azt a bizonyos fehér hollónak számító modellt ami a mostani cikkünk főszereplője lesz. Ugyan ez egy régebbi modell és nem is mindenki ismeri fel az utcán, miszerint mindenki az utódját ismeri csak Supraként amivel O’Conner nyomozó is száguldozott 2001-ben.

___MG_4229.jpg

cSaládban marad

Toyota Supra

szöveg Peti | fotó @daniel.hava | 2019.03.11.


Ha valahol egy átlag halandó meghallja a világon azt a minden nyelven érthető kifejezést, hogy „SUPRA” egyből elkezdi forgatni a fejét és szemeivel fürkészni a környezetében elhaladó autókat hátha felfedezné a köztük azt a bizonyos fehér hollónak számító modellt ami a mostani cikkünk főszereplője lesz. Ugyan ez egy régebbi modell és nem is mindenki ismeri fel az utcán, miszerint mindenki az utódját ismeri csak Supraként amivel O’Conner nyomozó is száguldozott 2001-ben.

De hogy is lett a Supra? Ugorjunk vissza az időben egészen 1978-ig. Ugyanis ekkor keletkezett a Supra elődje ami „Celica-Supra”-ként látta meg a napvilágot. Az első generáció ugyanis az akkori Celicának egy erősített modellje lett,  a Celica a 4 hengeres motorjával nem volt egy igazi sportautó, ezért  az autó elejét megtoldották 129 mm-rel és beledobták a 2 literes sorhatot ami 110 lóerőt tudott akkoriban.  Ez az 1. generáció már 4 tárcsafékkel és elől hátul stabrudas spirálrugós futóművel volt szerelve, ami az akkori kornak igen fejlett megoldásait tükrözte.  1982-ben a Celica újabb modellje jelent meg, így ezzel egyidejűleg  a Supra második generációja is megszületett. Japánban Celica XX néven futott de a nagyvilágban Celica Supraként ismerték. Ez már jobban elvállt a sima Celica modelltől mint elődje. Ebben is 6 hengeres motor volt, de itt a bukólámpa és a szélesebb karosszéria teljesen elválasztotta az anyamodelltől.  Ezt is ahogy az elődjét is a Datsun Z típusok ellenfelének készítették. 

Na de hagyjuk is a régi modelleket, mert megérkeztünk a 3. generációhoz, ami minden szempontból más volt az elődökhöz képest.  1986-ban teljesen különvállt a Supra a Celicától. A Supra megmaradt a hátsókerék hajtásnál, és nagyon komoly technikai újításokkal tették igazán izgalmassá ezt a mát tényleg vérbeli sportautót. A motor megnőtt 3 literesre, és elérhető lett a turbófeltöltővel szerelt verzió is ami (7M-GTE) a jól ismert JZ motorok elődje volt. A sima szívó 200 míg a feltöltős motor 230 lóerőt tudott leadni.  Az újítások itt nem álltak meg ugyani az ABS is biztonságosabbá tette a közlekedést és hogy a kanyarokban is igazán stabil legyen a kocsi egy teljesen új állítható lengéscsillapító rendszert is fejlesztettek aminél két állás közt lehetett választani. A HKS-el fejlesztettek egy menet közben is állítható verziót is, de ilyet már lehetetlen beszerezni.

__MG_4196.jpg

Ezzel a modellel meg is érkeztünk a cikkünk főszereplőjéhez, ugyanis egy ilyen szépséges - mai szemmel régivágású - MK3-at tudnak Leventéék magukénak az összesen 108565 legyártott példányból. Levi elmondása szerint „a kocsi apáé” de valójában inkább közös, mert 2011-től a mai napig együtt csinosítgatják, és közösen is használják. 

Ám vásárláskor nem volt lefixálva hogy „márpedig Suprát veszünk, ha fene fenét eszik is”, hiszen vajójában a cél egy játszós hobbiautó beszerzése volt. Leventének akkor még a tojáshéj a fenekén volt, édesapja pedig akkoriban német vasat hajtott, így egyértelműen szóba jöhetett bármi más is, de valahogy mégis a japán típusok élveztek előnyt a keresgélésnél. 

__MG_4270.jpg

Nagy bölcs emberek szokták mondani, hogy „semmi sem történik véletlen”, hiszen hamarosan találtak egy 3. generációs Suprát, ami nem is volt messze, meg is felelt az elvárásoknak és még nem is volt elérhetetlen a rátűzött árcédula. Egy bankár volt a tulaj, aki elkezdte a kocsi felújítását, de időközben a munkahely megszűnésével megszűnt a kocsira szánt pénz is, így az eladás mellett kellett döntenie. Leventéék nem matekoztak sokáig ahhoz, hogy tudják: ez a kocsi megéri a pénzét. Így aztán az alku meg is köttetett. 

Sok hasonló korú autó tulajdonosával ellentétben nem elkezdték használni a kocsit, hogy majd menet közben fejlesztgessék, hanem aprólékosan és precízen nekiláttak a szétszedéséhez. Ugyanis egy teljesen patika gyári állapotú autó megépítését tűzték ki célul. És hogy ezt meg lehessen csinálni nem csak idő és pénz kell, hanem mindenek előtt precizitás is, amiben szerencsére nem volt hiány. Segítette a projektet az is, hogy nem voltak időhöz kötve, nem kellett sietni semmivel. 

__MG_4229.jpg

A szétszerelés után fel lehetett állítani a diagnosztikát, miszerint a karosszéria és a fényezés valóban jó állapotú. Ám az apró, de fontos részletek sok-sok helyen hiányosak, töröttek vagy éppen nem megfelelő minőségben voltak megcsinálva. Gondolok itt a rozsdás csavarokra, repedt kárpitelemekre, hiányos kéderekre vagy éppen a beázástól elszíneződött kárpitra. Új tulajként semmi ismeretségük nem volt japán autós körökben, így az első évben elég nehézkesen ment a keresett alkatrészek és kiegészítők beszerzése, de természetesen így hat év alatt már mindenkit ismernek, aki kishazánkban hasonló típusokkal foglalkozik. A nehézségek ellenére nem lankadt a lelkesedés, mert tényleg mindenből a lehető legjobb minőségű és lehetőség szerint gyári alkatrészekkel pótolták a cserélendő elemeket. Ha nem találtak valamit, akkor vártak vagy kutattak addig, amíg nem lett. 

A makulátlan külső eléréséhez csavarokat galvanizáltak, políroztak, csiszoltak, szereltek sok-sok hónapon át, és ha valami mégse lett igazán tökéletes annak mégegyszer nekiláttak és kezdték elölről. A szorgos és kitartó munka eredménye meg is lett, mert például egy gyári, de sokkal ritkább Torsen difit sikerült beszerezni. Vagy említhetném a legritkább teljes bőr belsőt is, amire szintén sok keresgélés árán sikerült szert tenni. Sőt olyan jól beindult az alkatrész kutatás, hogy körlbelül két Suprányi alkatrész hever most Leventééknél otthon. Ez természetesen köszönhető annak is, hogy szépen lassan akarva akaratlan belecsöppentek a suprások világába, ahol az emberek még szívesen segítenek márkatársainak. Sőt annyira megtetszett nekik az építgetés het éve alatt a régi japán autók hangulata, hogy a Supra mellett megfordult még jónéhány ritkaság a háznál. Többek között Nissan Laurel, Toyota Cressida vagy éppen az az S12 Silvia, amellyel a hárommal ez előtti lapszámunkban találkozhattatok. 

A sokszor bekövetkező, így egy restaurálásnál nem örömmel, de mégis várva várt nagy baj és szívás nem jött elő sehonnan. A motort nem kellett generálozni, ám mégis úgy vélték, hogy a régi csöveket, az összes szimeringet, az üzemagyag és vízrendszer csöveit gyári újakra cserélték, így nem csak megbízhatóbb lett, de egyben impozánsabb is. Már a későbbi használat alatt derült ki, hogy egy turbócsere ráférne, ezért szintén egy gyárit kapott. De még ezzel a kis szösszenettel is azt kell mondjam, hogy nagyon engedelmes volt a Supra, mert minden rá költött forintot meghálált.

__MG_4216.jpg

A ritkább gyári Koni gátlókkal és a szintén gyárilag szerelt TEIN rugószettel ugyancsak különlegesebbé sikerült varázsolni szeretett autójukat. A kocsi kezdett összeállni, minden szép és új volt, valamint minden hibátlanul működött, ám egy külső szépséghibát orvosolni kellett a méltó megjelenéshez. Igen, mi más lehetett ez, mint egy hozzá illő felnigarnitúra? Természetesen csak korhű japán felni jöhetett szóba, és az eredeti megjelenéstől méretben sem akartak nagyon eltérni, de a gyári 16”-os kerekek azért kicsit elvesztek a kocsi alatt. Így a választás egy collal nagyobb, azaz 17-es kerekekre esett. Mégpedig a híresen jó versenyfelniket gyártó Volk Rays GTP típusból elöl 8,5 hátul pedig 9 col szélességben.  

Így lett teljes és egész az összkép, egy hibátlanul restaurált Supra ami jobb lett a gyárinál. Elsőként nem ebben a formában, de már lehetett látni a 2013-as AMTS en ugyanis a kocsiba ölt munka nagyrészével addigra elkészültek, viszont azóta – ha csak apróságokban is, de – folyamatosan változott és persze csak jobb és jobb lett. 

Jó hír az emberiségnek, de legfőképp a japán fanatikusoknak, hogy ez a kocsi tuti ilyen szép állapotnak fog örvendeni hosszú évekig, hiszen az a havi 1-2 alkalom és maximum 1500 kilométer, amire évente használják, nem fogja leamortizálni. Rossz hír viszont a gyűjtőknek, hogy ezt a Suprát nem fogják eladni soha, hiszen a kocsinak szentimentális értéke van apa és fia számára egyaránt, mert a közösen eltöltött idő az autó felújításában még közelebb hozta őket egymáshoz. És bátran mondhatom, hogy mindketten büszkén ülhetnek a vezetőülésbe, hogy élményekkel teli kilómétereket szerezzenek maguknak. Én csak gratulálni tudok a kitartásukhoz, és szeretném hogy sok Leviékhez hasonló apa-fia által épített ritkaságok erősítsék a magyar autós társadalmat és a családi összetartást is!


GYÁRTMÁNY Toyota | TÍPUS Supra | ÉVJÁRAT 1991 | MOTOR 2954 ccm, 232 LE | SZÍN piros | VÁSÁRLÁS DÁTUMA 2012


supra.jpg

MIT VEHETNÉL AZ ÁRÁBÓL?
Élek, sarkok mindenütt, erőt sugárzó robosztus forma, korának hamisíthatatlan képviselője ez a gyűjtői Jumbo Machinder figura. A japán popkultúra része egyenesen a nyolcvanas évekből jött, futurisztikus és ikonikus darabja ez a keleti anime és manga kultúrának. A csajodnak viszont igaza van, ez csak egy játék figura, és kereshetnél valami komolyabb hobbit. Itt van például ez a remek Supra ami ugyan lehet, hogy nem tud rakétát lőni a lábából, de minden aggodalmad elszáll mikor a targatetőn befújó menetszél mellett élvezheted a hat henger gyönyörű hangját egy nyári este. Kérdezd csak a csajod…


G A L É R I A