Rozsdakupac
Rolling-Bones-by-P-Vincent-embiggened.jpg

Tuningmesterek - hot-rod

740f9cb95f6e85ea4496959e82fd60ab.jpg

Tuningmesterek

hot-rod

EZ A CIKK A ROZSDAKUPAC #01, AZAZ A 2011/1 SZÁMÁBAN JELENT MEG


Fényezzük le az autónkat valami feltűnő színre, szélesítsük ki, rakjuk tele spoilerrel, és Lexus-lámpával, alá és bele neon, meg egy csili-vili kerék, végül pedig ne feledkezzünk meg az elengedhetetlen krómsárkányról sem. Az embernek többségének ebben kimerül a tuning, azonban az autók átalakítása, gyorsabbá tétele nem egy új keletű dolog és nem az F Astrán kezdték el először alkalmazni eme műveleteket. Ez a sorozat megmutatja, hogy mennyire nem.

Csupasz karosszériák, hasonló lányok, kivarrt, hátranyalt hajú férfiak, rockabilly, hot-rod. Az emberiség valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a kezdetektől meg van áldva az egymással való versengés szükségességével, hogy mindig jobb akar lenni, mint amilyen valójában. Elég csak, ha az ókori olimpiákra gondolunk, és akkor miért is várnánk el fajtársainktól, hogy a motorizáció megjelenésével ne akarjanak egyre gyorsabban száguldani autóikkal az utakon is?

1910-ban Henry Ford bevezette a sorozatgyártást Amerikában, így a 30-as évekre az autózás már egy igazán elterjedt jelenséggé vált az újvilágban, a 10-20 éves autók ekkorra már az átlagember számára is elérhetőkké váltak, szinte bárki beszerezhetett egy A, B, vagy pláne T-modellt. Eképpen jutottak azok a fiatalok autóhoz, akik számára még az újonnan kínált böhömnagy vasak teljesítménye is kevésnek számított, így képzelhetjük, hogy mit gondoltak Bádog Bözsi 3 literes motorjába befogott 20 lovacskájáról és az ezzel elérhető 64-72km/h-s végsebességről. Ezt látva talán nem csoda, hogy ezek a fiatalok nekiálltak, és otthon a sufniban szétberhelték, majd kihegyezve összerakták a motorokat. Nem nagy cucc - mondanánk ma, azonban ne feledjük, hogy kollégáink akkoriban nem mentek be a legközelebbi tunyingboltba, már csak azért sem, mert eleinte ezek nem léteztek. Ezért nem tehettek mást, ha gyorsan akartak menni, kísérletezniük kellett: így kerültek a Ford motorokba Chevy főtengelyek és Olds Mobile hengerfejek és ehhez hasonló okosságok. Ahhoz pedig, hogy a megnövelt teljesítményű motoroknak kisebb súlyt keljen húzniuk, a szükségtelen alkatrészeket, mint a motorháztető lefelejtették róluk. Ezek az autók voltak az első hot-rodok. A kifejezés eredetéről nem tudni, a rod valószínűleg a roadster szóból származik, a hot pedig a felpiszkált teljesítményre és a menő megjelenésre utal.

77e8d24a8cc23d0b944c2cfe3a44e025.jpg

Ekkor következett néhány újabb élelmes üzletember, aki észrevette, hogy ahol két autó van, ott van verseny is, és sorra nyíltak a különböző bontók és Speed Shop-ok, kiszolgálva a sebességfüggő átlagemberek igényit. (Az első, a George Wright Bell Auto Parts 1928-ban nyitott meg Los Angelesben.)

1932-ben jelent meg a Ford első V8-as motorral szerelt modellje, és innentől a nagy teljesítményű motor nem volt többé elérhetetlen. Csak ki kellett várni, hogy ki lesz az első elvetemült, aki ráhelyezi, valamely könnyebb Ford karosszériáját a 32-es alvázra, utána persze az összes többi marha követte a példáját.

A hot-rod kultúra a második világháború után ért a csúcsára, amikor a frontról hazaérkező katonák olcsón akartak autóhoz jutni, és számukra is csak az öreg vasak jöhettek számításba. Ezek az emberek általában átestek egy műszaki oktatáson, valamint ne feledjük, hogy a háborúban igazi fenegyerekekké váltak, és a hazatérés után többen szükségét érezték, hogy a feszültségüket valamilyen formában levezessék. Ezt többen az autózásban találták meg, ezzel is új lendületet adva a hot-rod kultúrának. Ilyenkor kerültek a képbe a pin-up csajok, akik a különböző magazinokban megjelenő modellek (kezdetben még csak rajzok) voltak, s akiket a harci gépekbe, falakra szekrényekre ragasztottak, a fehérnépet olykor sokáig nélkülöző katonák. Fenegyerekek mellé pedig egyértelmű, hogy nem úri kislányok illettek, így alakulhatott ki a pin-upnak a ma is inkább ismeretes formája: a tetőtől talpig kivarrt csajok hot-rodok mellett. Ekkor már javában tombolt a rockabilly, amely tökéletes zenei aláfestést adott az életstílussá vált autóépítésnek.

Az autók nem egyszer estek át olyan műszaki megoldásokon, amelyektől infarktus szerű tünetek jelennének meg a legtöbb mai műszaki vizsgaállomás alkalmazottainál. Nem egyszer előfordult, hogy az amúgy is hiányos és esetenként át is alakított alvázat egyszerűen furnérlemezzel pótolták, a kipufogórendszerek pedig arra közlekedtek, amerre csak akartak. De nem vitathatjuk el a rodderektől, hogy törődtek volna a biztonsággal, hiszen létezett is egy mondás, „Loud pipes saves lifes”, azaz nem baj, ha a kipufogó üvölt, mint a kiéhezett gorilla, legalább meghallja a nép és észreveszi a közelgő hot-rodot. Valóban, ezt az Euro NCAP-on is értékelnék.

1004sr_011932_ford_highboy_roadster_coupedeuces.jpg

1948-ra akkora lett az érdeklődés a stílus iránt, hogy megjelenhetett a nyomtatott sajtóban is, kreatív módon Hot-Rod Magazine néve, teret adva mindenféle custom megoldásnak. Végül pedig az 50-es években teljesedett ki, és ért a csúcsára a kultúrája, amikor olyan nevek, mint Clay Smith, vagy Dean Moon máig ismert sztárokká nőtték ki magukat csupán attól, hogy alkatrészeket gyártottak ezekhez a vasakhoz, holott ők is csak úgy kezdték, hogy csináltak valamit a saját autójukon, ami később megtetszett a haveroknak, akik utánozták őt.

De persze ezeket a gépeket nem csak azért tuningolták, hogy elmondhassák, hogy „bibí nekem hot-rodom van”, hanem, hogy használják is őket, és kitapossák a lelküket. Eleinte a forgalomban, lámpától-lámpáig versenyeztek, majd később ráeszméltek, hogy mennyivel okosabb felkeresni a rengeteg elhagyatott katonai repülőtér egyikét, ahol a nyílegyenes és széles kifutópályán akár négy autó is indulhat egyszerre egy futamon. Eleinte egy teljes mérföld volt a versenytáv, később folyamatosan csökkent, és végül megállt az azóta is használatos negyedmérföldnél.

Ugyanakkor nem csak kiépített terepen nyomták, hiszen a nyugati part menti sivatagok, sósivatagok tökéletesek voltak a versenyzésre. Ezek a küzdelmek igen komolyan befolyásolták később a hot-rod építésének stílusát, hiszen ekkor már fontos volt a sebesség, és a szekrényformájú doboz karosszériák nem éppen az alacsony légellenállásról voltak híresek. Ezért a tetőt megvágták, alacsonyabbra került, így alakult ki a top-chop, melyet később azok is alkalmazni kezdtek, akik a versenypályának a közelébe se mentek.

Később, ahogy az új szériaautók mérete egyre inkább kezdett hasonlítani a Yamato csatahajóra, szükségessé vált a gyári motorok megnövelésére, ezzel pedig a hot-rodok Ford motorjai elveszítették egyeduralmukat. Eleinte egy Buick Nailhead, vagy egy Oldsmobile Rocket bizonyult a legjobb megoldásnak, de később a 392-es Chrysler HEMI lett a csúcs. A Chevy csak 1955-ban jött ki a V8-assal, azonban akkor olyannal, ami megszólalt.

A hatvanas években immáron hivatalosan is elfogadottá vált a hot-rod irányzat, mi mással, mint hogy a hírességek is sorra vásárolták őket, mint Elvis vagy James Dean, megjelentek a metal flake fényezések, a műanyag karosszériák és még néhány hasonló okosság.

bonneville-salt-flats-drag-racing-1950s.jpg

Aztán eljött az az idő, amikor a korábbi vad rodderek betöltöttek egy bizonyos kort, amely után illik a fej ama bizonyos lágyabb részének összenőni, családot alapítani és más iránt érdeklődni. Ha ez nem lett volna elég, a 60-as évek végétől kapható izomautók szükségtelenné tették, hogy a sebességért meg kelljen dolgozni, egyszerűen besétáltak a legközelebbi szalonba és kihozták a Chargert vagy a Mustangot, s így a hot-rod kultúra egy időre mindenképpen hanyatlásnak indult. Persze nyilván ettől függetlenül maradt még jó néhány olyan örökifjú, aki továbbra is benne ragadt a hot-rod kultúrában, de ekkoriban - mondjuk ki bátran - gáz volt ilyen autóval járni.

A hetvenes-nyolvanas évekre a pocakot eresztett régi rodderek gyerekei felcseperedtek, így ismételten átadhatták magukat az élvezetnek, újra találkozókat szerveztek, ahol street-rodjaik mellett feszíthettek, amelyekbe már klíma, elektromos ablak, drága krómfelnik és hasonló korábban feleslegesnek hitt extrákat szereltek, kárpitozták és csili-vilire fényezték őket. Hiába, a kemény legények is puhulnak. A 80-as évek közepén jött egy új hullám, főként Boyd Coddington vezetésével, ami már abszolút eltért a klasszikus hot-rodokétól, rengeteg új elemmel és ötlettel. Nem volt ez rossz, csak más. Inkább az élményautózást helyezték előtérbe kompromisszumokat kötve, mintsem a hagyományokat.

És éppen ez a másság nem tetszett néhány hátranyalt hajú fiatalnak, akik összehasonlítva a régi fotókat az akkori jelennel, rájöttek, hogy ez nem az, ami volt. Ezért ők már visszanyúltak a gyökerekhez, újra elővették a mellőzött Böskét, hogy faragjanak belőle valami igazán ütőset, csak valahogy mindig elfelejtették őket lefényezni. Persze szándékosan, mert úgy tartották, hogy „real rods never shine” (azaz az igazi hot-rod nem csillog), hiszen a kezdetekkor az akkori kispénzű fiataloknak sem tellett a feltűnő fényezésre és a drága kerekekre és egyéb extrákra. Így lett menő a rozsda. Egy újságíró nevezte el az irányzatot rat-rodnak, ami miatt először ugyan tiltakoztak, később már egészen elfogadottá vált, sőt törekedtek arra, hogy minél rozzantabb külsejű autóba pakoljanak egyre komolyabb motorokat. Ezek az autók szintén choppoltak, rendesen le vannak rakva a porba, elől-hátul merev felfüggesztéssel, olykor matt fényezéssel, esetleg csupaszra csiszolva, vagy persze a kor által megrágva, rozsdásan.

IMG_1676 [800x600].jpg

Különös alfaja a stílusnak, a Volks-rodok jelenléte, amelyek gyakorlatilag lecsupaszított Bogarak, amelyeket megfosztottak sárvédőiktől és nem egyszer nagyon durván choppolnak. Hogy ezek az autók mégse lógjanak ki a sorból teljesen, a kasztnin és a motoron kívül a többi alkatrészt általában a Ford-tól kölcsönzik hozzájuk, mint pl. az első futómű, a kerekek és a lámpák.

Manapság a rodozás már kiterjedt az egész világra, mindhárom ágazata virágzik (hot-rod, street-rod, rat-rod). Kishazánkban is egyre gyakoribb a különböző amerikai autós találkozókon ezek a vasak, bár az is tény, hogy itt előszeretettel faragnak hot-rodot régi Skodákból, Zil-ből, és egyéb olyan autókból, amelyek soha nem látták az Újvilág partjait.